Szomjoltó kínálatunk

Az ásványvíz a föld mélyéről származó olyan ivóvíz, amelyben az oldott anyagok mennyisége meghaladja az 1000 mg/litert, vagy egy-egy elemet (ionos formában) az átlagosnál nagyobb mennyiségben tartalmaz, és amelyek sajátos ízt és gyakran gyógyhatást kölcsönöznek neki. Az ásványvíz az ivóvízzel azonos beszerzési helyről, védett artézi kútból, vagy forrásból származik. A vizek döntő többsége szénsav mentes, melyet a palackozás előtt dúsítanak. A fentieknek köszönhetően a hazai vezetékes ivóvizek fele, és a természetes források többsége is ásványvíznek minősülnek.

Hazánk Európa egyik leggazdagabb ásványvízlelőhellyel rendelkező országa, nagy földalatti vízkészlettel rendelkezik, rendkívül gazdag ásvány- és gyógyvizekben.

A limonádé egy üdítőital, víz, cukor és citromlé keveréke. A francia limonade illetve az olasz limonata szóból képzett alak a francia limon, illetve olasz limone (citrom) szóból származik. A limonádé a német limonade átvétele, a szóvég a csokoládé, parádé szavakéhoz hasonlóan képződött.

A Red Bull egy energiaital, amelyet az osztrák Red Bull GmbH vállalat fejlesztett ki 1987-ben és forgalmaz azóta is. Chaleo Yoovidhya 1976-ban mutatta be Krating Daeng nevű italkészítményét Thaiföldön; a név magyar jelentése: „vörös gaur”. A készítőt a Lipovitan nevű energiaital inspirálta. Ennek fő összetevője a taurin, és előszeretettel fogyasztották a thai kamionsofőrök és fizikai munkát végzők. Amikor 1982-ben Thaiföldön járt, Dietrich Mateschitz rájött, hogy a Krating Daeng fogyasztásával sokkal gyorsabban leküzdheti az utazás közbeni gyors időzóna-váltásból eredő, úgynevezett „jet lag” hatását. Mateschitz 1984-ben Yoovidhyával társulva megalapította a Red Bull GmbH-t, amelyet azután világpiaci márkává fejlesztettek. A Red Bull vállalatba mindkét fél 500 000 USA dollárt fektetett, amivel a cég részvényeseivé váltak. Yoovidhya és Mateschitz az új vállalat részvényeinek 49-49 százalékát birtokolták. A fennmaradó 2 százaléknyi részvény Yoovidhya fiára, Chalermre szállt, de a megállapodás értelmében Mateschitz lett a vállalat tényleges vezetője. A termék 1987-ben, Ausztriában jelent meg a piacon.

A sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Már az ókor kezdete előtt, a Kék-Nílus völgyében is készíthettek sört, ezt bizonyítja egy Szudánban kiásott, közel 7000 éves edény, amelyben sör maradványait mutatták ki. Pontosan nem tudjuk, mikor készítettek először sört, de az bizonyos, hogy már az ókori egyiptomiak is főzték a Kr. e. 5. évezredben. Egyiptomban a rabszolgáktól a gazdagokig népszerű ital volt. Ebben az időben árpakenyérből készítették. A kenyeret vízben áztatták el, megerjesztették, majd datolyával vagy datolyalevéllel ízesítették. A késztermék zavaros, darabos ital lett, amelyet szűrve és szűretlenül is fogyasztottak. Általában kőkorsókból szalma- vagy nádszállal szívták ki, a Közel-Keleten elterjedt a szopókás, saját szűrővel ellátott fedeles korsó. Az ókori Egyiptomban a sör valóban folyékony, tartósított kenyér volt és élelmiszerként fogyasztották.

A söröket csupán erjesztési eljárásuk alapján három nagy csoportba oszthatjuk. Az első ilyen csoport a spontán erjesztésű sörök csoportja, amelyet manapság már csak Belgium egyes tájain főznek. Nagyobb csoportot alkotnak a felső erjesztésű sörök, melyek nevüket onnan kapták, hogy az erjesztés során az élesztő a sörlé tetején lebeg. Elsősorban Nagy-Britannia területén, és a házi sörfőzdékben elterjedtek. A harmadik, és egyben legmodernebb csoport az alsó erjesztésű sörök köre, amely a 19. századtól tört előre, és mára a legelterjedtebb, és legtöbb sört tartalmazó csoporttá vált. Itt az élesztő az erjesztés során a sörlé aljára süllyed, az erjesztés viszonylag alacsony hőfokon (6-8 °C), az érlelés pedig minimum egy hét 0 °C körüli hőmérsékleten történik.

Az almabor (angolul cider, franciául cidre) az alma levének megerjesztésével nyert alkoholos ital. A kereskedelmi forgalomban Magyarországon és Európa-szerte egyaránt a francia stílusú, alacsony alkoholtartalmú, szénsavas almabor a legelterjedtebb, melyet nemzetközileg egységesen cider néven népszerűsítenek. Ez a fajta almabor hagyományosan a száraz pezsgőhöz hasonlóan készül natúr almamustból, sok népszerű márka azonban csak az alkoholtartalom és a szénsavasság tekintetében imitálja ezt a hagyományt – gyakoriak az erősen cukrozott és vizezett almaléből erjesztett, hozzáadott szén-dioxiddal és ízesítőkkel gyártott almaborok. Az almabor nyugati kultúrájához szorosan kötődik a körtebor (angolul perry, franciául poiré), ezért divatosak a körte ízesítésű almaborok is, de gyakran egyéb gyümölcsízeket is felhasználnak. Az almaborból gyakran szeszt főznek; a leghíresebb almaborpárlat a francia calvados.

Az első pezsgőt 1670 – 1715 között, a hautvilliersi Szent Benedek-rendi apátság pincevezetője dom. Pierre Pérignon készítette, úgy hogy parafa dugóval zárta le az üveget, amelyet viaszba mártott drótkengyellel erősített rá. Sokáig titokban tartották a készítési folyamatot, ennek ellenére azonban a 18. században már sokfelé ismeretes volt, és a 19. században már Európa-szerte készítettek pezsgőt.

A pezsgő erősen savas borból készül: a lassú erjedés során hirtelen beálló hőmérséklet-zuhanásnak van kitéve, így az erjedés nem lesz teljes és marad bizonyos mennyiségű cukortartalom. Egy idő után bepalackozzák és melegebb környezetbe helyezik, hogy a borban szunnyadó élesztők a palackban ismét életre keljenek, és újra elkezdjék a cukor elfogyasztását, lebontását. Az erjedési folyamatnál keletkező szén-dioxid-gáznak nincs hová elszöknie, így szétárad a borban mindaddig, amíg a palackot ki nem nyitják.

A pálinka hagyományos magyar gyümölcspárlat, melyet kizárólag erjesztett gyümölcscefre, gyümölcsmust vagy gyümölcsvelő lepárlásával készítenek. Általában szintén a pálinkák közé sorolják a – törvényi szempontból különálló – törkölypálinkát, amely erjesztett szőlőtörköly párlata. A pálinka, a törkölypálinka és bizonyos helyi változataik európai uniós eredetvédettséget élveznek: a „pálinka” elnevezést csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja.[1] A pălincă (ejtsd: pálinkö [paˈliŋkə]) a magyar pálinkától törvényi szempontból független, eredet védett román gyümölcspárlat.

A pálinka fenti, modern jelentése a 21. században, a pálinka eredetvédelme nyomán szilárdult meg. A magyar pálinka szó a 17. századi megjelenésétől kezdve egyszerűen égetett szeszt jelentett, de a 20. századi magyar „pálinkák”, vagyis a tiszta, ízesítetlen párlatok már jobbára gyümölcsből, törkölyből, borból vagy borseprőből készültek. A történelmi magyar „pálinka” azonban rozsból, búzából, kukoricából, hajdinából, burgonyából, ritkábban akár céklából, édes gyökerekből vagy borsóból készült párlatokat is magában foglalt,[3] amíg ezek helyét át nem vette a finomszeszgyártás a 20. század első felében.

Az égetett szesz vagy alkoholpárlat (időnként egyszerűen párlat) olyan alkoholos ital, melynek alapanyagát alkoholos erjedés után lepárolják, így legnagyobbrészt etanol vizes oldatából áll.[1] A lepárlás során az alacsonyabb forráspontú, illetve az illékonyabb összetevőket nyerik ki az alapanyagból, így az égetett szeszek jóval magasabb alkoholtartalmúak, mint a sör, a bor és más erjesztett italok. A párlat íze a lepárlás módszerétől függően lehet semleges, vagy többé-kevésbé megőrizheti az erjedt alapanyag aromáit, de emellett gyakran ízesítik vagy fahordóban érlelik. Az égetett szesz lepárlás után általában 60%-nál magasabb alkoholtartalmú, ezért szinte mindig hígítva hozzák forgalomba. Jellemzően 15–55% közötti alkoholtartalommal, kis adagokban fogyasztják; ezért gyakran röviditalnak is nevezik.

Kevert ital többféle szeszes italból és ízesítőből. Az összetevők összerázásával, alapos összekeverésével készítik. A koktélba gyümölcs vagy gyümölcslé is kerülhet.